a fényes, mézes szép napot,
a szeptemberi nyarat,
mely visszatért egy pillanatra,
hogy búcsúzóul megmutassa,
milyen lehetne, hogyha volna,
s főképp: milyen lehetett volna.
A hét napjain az ősz és a nyár osztozkodott. Hétfőn még a legcudarabb arcát mutatta az időjárás a sok esővel, nyirkos, hideg idővel, majd a hét többi napjába visszalopakodott a nyár, és a hétvégére már nyáriasan meleg időjárásban volt részünk, felhőt is alig lehetett látni a tiszta kék égbolton. Pedig vasárnap hivatalosan is beköszöntött a csillagászati ősz!
Az őszi napéjegyenlőség az év körforgásának fontos pillanata. A Föld belégzése – ami Szent Jánoskor kezdődött – fordulóponthoz érkezett, s az őszi nap-éj egyenlőség után kezdetét veszi az elmúlás. Véget ért az érés időszaka, megtörténik a betakarítás, és az emberek számot vetnek földi, lelki, szellemi gyarapodásukkal. A nyár még próbálja utolsó erejével ránk önteni a melegségét, a hőt, a fényt, ami átragyogja az emberi testet. Nekünk ajándékozza kincseit, gyümölcseit, zöldségeit, gabonáit a természet, hogy az ember életben maradhasson. A régi korok emberei számára ez az időszak jelezte a nyári mezőgazdasági munkák lezárását és az őszi betakarítás megkezdését.
A nappalok érezhetően egyre rövidülnek, a külső napfény láthatóan csökken és a természeti folyamatokból visszahúzódnak az életerők. Ahogy rövidülnek a nappalok, az emberek lelkében úgy kel harcra a fény és a sötétség.
A nedves föld, a friss zöld és a nyári nap pezsdítően hatott a tanyai életünkre is.
